Az alábbiakban az általam írt kritikák listája következik. A HANGjegyzetbe, az általam kitalált és szerkesztett, a magyar EMI által kiadott lemezes magazinba ugyan már írtam ezt-azt, de igazi kritikaírásba 2003-ban kezdtem. Akkoriban nyitott barátaim CD-boltja a Király utcában, én meg akkor lettem részmunkaidős. Nekik kellett a segítség, nekem meg volt időm, és érdekes volt beülni egy kis boltba eladónak. Az újságírókat odarendeltem a „promó” lemezekért, de mások, lemezgyűjtők, irodalmárok, lézengő ritterek is be-beugrottak egy kis beszélgetésre, akár akartak vásárolni, akár nem.
Csont (Bán Zoltán) András és Fáy Miklós is így tett egy meleg májusi napon. Jót beszélgettünk a bejárati lépcsőn ülve, és javasoltam nekik, hogy folytassuk este, a koncert után: az Osztrák-Magyar Haydn-zenekar lépett fel, Fischer Ádám vezényletével. Egyikük sem ért rá, s már nem emlékszem, melyikük mondta, hogy írjam meg. Én meg komolyan vettem, és másnap elküldtem mindkettejüknek az írást. Miklós volt a gyorsabb, elhelyezte az Ésben – aztán úgy alakult, később többet írtam a Narancsnak (irodalomról is). Írtam még a Momusnak, később a Gramofonnak, (álnéven) a Praenek és a Revizornak, alkalmilag meg épp annak, akinek lehetett, vagy aki kérte – kritikáim zöme mégis a Fidelión jelent meg. Az induló Fideliónak jól jött egy lelkes kezdő, nekem meg jól jött a lelkes Fidelió, mely elsősorban Zsoldos Dávidot jelentette, és nagyon hamar egy klassz csapatot is körülötte, akikhez rengeteg élmény fűz. Egyszer talán majd azt is megírom.
Most tehát jöjjön egy hosszú lista. A csillaggal jelölteket itt is közzéteszem (a csillagozott dátumra kattintva jelenik meg a saját honlapomon olvasható, eredeti változat), a címre kattintva pedig elérhetőek az írások az eredeti megjelenésük helyén, vagy ott, ahová a világ nagy pókja odébbszőtte a hálóját.
***2003.05.13.
Hőség, fúvósok, Mozart
(Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar a Zeneakadémián)
2003.06.03.
Kettős koncertbeszámoló
2003.07.24.? Nem jelent meg:
Magyar Virtuózok – Szenthelyi Miklós
2003.07.28. Nem jelent meg:
Vashegyi György Haydn-ciklusa Fertőd
2003.09.08.
Az anyja Kraus!
2003.09.16.
Kiadós szezonkezdés (Liszt, Chopin és Vásáry)
2003.10.14.
A kamaszkor vége
2003.10.17.
A pingpongkezű és a táncos
*** 2003.10.20.
Szárnysuhogás (megjelent a Fidelión is)
*** 2003.11.10.
A romantikus Herreweghe
2003.12.08.
Eklektika
2004.02.01.
Baudóra várva?
2004.02.04.
Állandóság
2004.02.28.
Értetlenség és megnyugvás
2004.03.15.
Vállald magad
2004.03.21.
Ablakos morva
2004.04.14.
Zenével Európába
***2004.04.19.
Változatok Ötödikre
2004.04.26.
Hat vonósnégyes
2004.04.28.
Vásáry-ciklus
2004.05.04.
Zenekari színek
***2004.05.15.
Játék (Amadinda 2004. május 12.)
2004.05.21.
Rejtett remekmű
2004.05.31.
Az ajándék ló foga
2004.06.02.
Töredékes természetesség, avagy Sprechen Sie Schubert?
*** 2004.06.11.
„…sed miserentis Dei”
*** 2004.06.14.
Erőteljes gyengédség
***2004.06.29.
Rózsaszín párduc
2004.07.20.
Hangjáték
2004.08.11.
Potyautas
2004.08.11.
Fricsay Mendelssohnja
2004.08.13.
Vacsora a szabadban
2004.08.15.
Korai Karajan
2004.09.29.
Húsevők
2004.10.17.
Extrovertált szerelmespár (Wagner: Trisztán és Izolda – Thielemann)
2004.10.12.
Folytatásra várva (Haydn op- 76 – Takács-vonósnégyes)
2004.10.25.
A karmester (Wilhelm Furtwängler halálának 50. évfordulójára)
2004.10.29.
Bemelegítés
2004.11.06.
Cvekedli
2004.11.08.
Mahler minden mennyiségben
2004.11.12.
„…mégiscsak érdemes mű ez a világ. Ez a teremtés”
2004.11.17.
Családi album
2004.11.14. Magyar Narancs, 8 kis kritika közt, online nem elérhető
Muzsikáló délután
2004.11.15.
Születésnap
2004.11.21. Megjelent a Magyar Narancs 8 kis kritikájában, online nem elérhető
Ki nyer ma?
2004.11.26.
Örök Bartókok
2004.12.06.
Ewiger – mächtiger – gütiger
2004.12.10. Megjelent a Magyar Narancs 8 kis kritikájában, mely nem elérhető
Nemzeti Filharmonikusok / Roberto Minczuk
2004.12.19.
Elégtelen
***2005.01.06.
Tisztázás vagy maszatolás? – Matthew Boyden: Richard Strauss
2005.01.10.
A víz alól
2005.01.10.
A zene győzelme
2005.01.18.
Egy szelíd öregúr
2005.01.21.
Kuffervizit
2005.01.22. k – Magyar Narancs 8 kis kritika, nem elérhető
Kapcsoljuk a Zeneakadémia Nagytermét
2005.01.27.
„Az igazat mondd, ne csak a valódit”
2005.01.28. Mesterházi Gábor: Szelíd víz – A Pannon Filharmonikusok-Pécs koncertje / Mesterházi Gábor. – Teljes szöveg In: Echo. – 8. (2005) 1., p. 38.
*** 2005.02.07.
„Deiner wart ich mit Verlangen”
2005.02.08.
Kint-e vagy bent?
2005.02.13. k. Magyar Narancs Nyolckis kritika – nem elérhető
Új Zenei Újság
2005.02.18. Mesterházi Gábor: Álom koncert. A Pannon Filharmonikusok koncertje / Mesterházi Gábor. – Teljes szöveg In: Echo. – 8. (2005) 2., p. 38.
2005.02.14. (2004.11.18. eredetileg a Universal újságába)
Rögzítés
2005.02.21. Magyar Narancs – 8 kis kritika, jelenleg nem elérhető
Ránki-Kelemen_Perényi triója a Zeneakadémián
2005.02.21. (A Universal újságába? )
Brahmsok Takácséktól
2005.02.26.
Bruckner üres teremben
2005.03.06. Magyar Narancs nyolc kis kritika – nem elérhető
Bach: János-passió – Vashegyi György
*** 2005.03.09.
Megunhatatlanul
2005.03.15.
Cirkusz
*** 2005.03.22. k. Magyar Narancs – 8 kis kritika – nem elérhető
Kocsis Zoltán Szolnokon
2005.03.25. Magyar Narancs – 8 kis kritika – nem elérhető
Fesztiválzenekar / Saraste
2005.04.10.
Felemás
2005.04.12.
Örökifjú – Frankl Péter a Zeneakadémián
*** 2005.04.21.
Cikluszárás (Polgár László, Klukon Edit)
***2005.04.18. (nem jelent meg)
Az ember, aki zongorázik – Grigorij Szokolov
2005.04.24. k Magyar Narancs 8 kis kritika – nem elérhető
Haydn: A teremtés / Vashegyi György
2005.05.09.
„Krebizni” (A Fidelión „Tűz van, babám” címmel)
2005.05.13.
Négy vonós
2005.05.30.
A kéthangú Gólyakalifa
2005.05.30. a Magyar Narancs 8 kis kritikájában (?) – nem elérhető
Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok / Kocsis Zoltán
2005.06.07.
Redukció
*** 2005.06.05. k Magyar Narancs – 8 kis kritika – nem elérhető
Brigitte Hamann: Winifred Wagner, avagy Hitler és Bayreuth
2005.06.10.
A puding próbája
2005.06.08. Magyar Narancs – 8 kis kritika – nem elérhető
Camerata Salzburg/Sir Roger Norrington
2005.06.18.
Korszakok
2005.07.05.
Arányok
2005.07.14.
Hedonizmus
2005.09.29.
Mahler 6. szimfónia / Fischer Ádám
2005.11.09. Magyar Narancs – 8 kis kritika, nem elérhető, részlet: 2005.11.17.
*** 2005.11.14. Magyar Narancs – nem elérhető
Kelemen Barnabás, Rév Lívia és kamarapartnerei a Zeneakadémián
2005.11.21.
Adrenalin
2005.12.18.
Kamara
2005.12.16.
Elfogulatlanul
2005.12.18.
Jó zenészek egy jó zenekarból
2006.01.27.
Egy kis esti zene
***2006.01.29.
Feketén-fehéren
2006.02.03.
Mozart – unalmasan
2006.02.10. Magyar Narancs – nem elérhető
A Nemzeti Filharmonikusok tagjai az MTA Dísztermében
2006.02.11. Mesterházi Gábor: Megelégedés. (A Pannon Filharmonikusok koncertje) / Mesterházi Gábor. – Teljes szöveg In: Echo. – 9. (2006) 1., p. 21.
2006.02.15.
Közös meditáció
2006.02.16. (Nem jelent meg)
Kelemen & Co.
2006.02.21.
Átlaghangverseny
2006.02.23.
EQ
2006.02.26.
Primus inter pares?
2006.03.17.
Megvilágítás
2006.03.18.
Foltok
2006.03.21.
Zseniális pofátlanság – ossia il Don Giovanni
2006.03.29.
Stílustalanul
2006.03.31. Magyar Narancs – nem elérhető
A Hagen-vonósnégyes Mozart-hangversenye
*** 2006.04.07. h
Mozart – ahogy nekem tetszik
2006.04.12.
Indulók
2006.04.14.
Tolmácsolás
2006.04.24.
Hümmögés
2006.04.27.
A zene – és ami rajta kívül áll
2006.05.26.
Komolyan venni
2006.06.03.
A legfontosabb funkció
*** 2006.06.04.
Sztereotípiák nélkül – Szolomon Volkov: Sosztakovics és Sztálin
2006.06.09.
Spleen
2006.06.22.
Kánon
*** 2006.06.29.
Mítosztalanítás
2006.08.10.
A fecskék hallgatása – interjú és kritika Elisso Virsaladze koncertje alkalmából
2006.08.26.
Mérce
2006.10.14.
Szavak nélkül is
2006.11.09. Magyar Narancs – nem elérhető
Mahler: 3. szimfónia / Casadesus
2006.11.17. Eredetileg a Magyar Narancsban –
Beethoven 3 utolsó szonátája / Schiff András
2006.11.23.
Idill
2006.11.30.
Dalok szöveg nélkül
2007.02.08.
Jutalomjáték
2007.03.19.
Foltokban
2007.03.25.
Remény
2007.05.15.
Megdőlt (Tetr)Averzió
*** 2007.09.27. (íródott: 07.30.)
Polihisztorok könyve
2007.10.19.
Lelkesedés, ígéret
2008.03.22.
Papagáj a verebek közt
2008.04.28. nem jelent meg?
Grigorij Szokolov zongoraestje
2008.11.25.
Partnerek
2009.01.18.
Hogyan szelídítsünk meg problémás nőket?
2009.01.25.
Prágai Jupiter
2009.01.28.
Kettőn áll
2009.02.03. nem jelent meg
Mindenható marketing?
2009.03.27.
Vonzó huszadik század
2009.03.28.
Anyanyelvek
2009.04.01.
Válek úr bizonytalan
2009.04.07. nem jelent meg
Minek? – Nagy Péter szólóestje
2009.04.23.
Gigantikus depresszió
2009.05.05. Gramofon (.hu?) – nem elérhető
Brahms: Német Requiem – Barenboim
2009.05.06. Gramofon (.hu?) – nem elérhető
Bach-versenyművek / Julia Fischer
2009.06.01.
Fele-fele
2009.07.06.
Ünneplés
2009.07.08.
Épp ennyi
2009.08.07. Gramofon (.hu) – nem elérhető
Hlavacsek Tihamér Goldmarkot zongorázik
2009.08.11.
Vihart arat
2009.08.12. https://revizoronline.com/hu/cikk/1700/herend-a-kastelyban;-auer-quartet-zempleni-fesztival-2009/?cat_id=&first=15
A porcelánboltban
2009.08.16.
„Quivi siamo per dar diletto”
2009.09.01.
Szakrális giccs („hooked on Händel”)
2009.09.06.
Dalok Jeruzsálemből és máshonnan
2009.09.09.
Önfény
*** 2009.09.14.
A zenebohóc és az ütvefúró
2009.09.30
Kortársak között
2009.12.10.
Látványos eklektika
2009.12.14. h
Transzcendens képek
2010.02.09. lemez Gramofon (.hu?) – nem elérhető
Boulez Bartók-felvételei
2010.02.09. lemez Gramofon (.hu?) – nem elérhető
Filmzene: Coco & Igor
2010.03.28.
Kettős
*** 2010.03.31.
„I’m Nigel and doing very well” (Nigel vagyok és unom az egészet)
2010.04.02.
Ütős hatos
2010.11.09. Gramofon (.hu?) – nem elérhető
Boulez Mahler-doboza
2011.02.11. Gramofon (.hu) – nem elérhető
Thomas Zehetmair-doboz
2011.05.11. Gramofon (.hu) – nem elérhető
Dudamell Csajkovszkij-nyitányokat vezényel
2012.06.17.
Kettős győzelem
2012.07.22.
C.P.E Bach / Concerto Armonico
2012.08.15.
Áthangszerelve
2013.08.15.
Dissoluto punito?
2013.09.10.
Patronok és matrónák
2013.10.13.
Rossini bűne
2013.11.03.
Második fázis
2013.11.25.
Frankl és ellenlábasai
2013.12.07.
Üzenetek nélkül
2013.12.11.
„Hát, jó”
2013.12.16 Irodalmi Szemle megrendelte, de nem jelent meg (ki se fizették)
Következetlen klasszikus (Kavakosz és a Fesztiválzenekar)
2014.01.01.
Újévi erények
*** 2014.01.26.
Alkalmi kvintett
2014.02.26.
Sző, fon
2014.03.27.
Ezt tudom
2014.03.29.
BTF-napló
2014.04.04.
Egyszeri találkozás
*** 2014.04.10.
Tűzvörös lélekkel
2014.04.16.
Tíz tétel
2014.05.18.
Hódolatom
2014.05.18.
Bis 240
2014.06.13.
Együttállás, együttélés
2014.09.23.
Patetikus Oblomov
*** 2014.10.21.
Aki a végén nevet
2014.10.31.
Faust nélkül közepes
*** 2014.12.08.
Midlife Schubert crisis
2014.12.14.
A tramplivadász
2015.01.03.
Asszonydalok
2015.02.07.
Átélni mintsem megérteni
2015.02.13.
Népopera a Népoperában
2015.04.09.
Emberi tökéletesség
2015.05.05.
Hibátlan
2015.08.15.
Politika nélkül
2015.09.18.
Jöhet a ráadás
*** 2015.10.26.
Bízza Lajosra!
2015.11.08.
A kommunikátor
2016.01.14.
Finnek és csehek
*** 2016.01.17.
Nem érdekel a farkas
2016.02.06.
Szendvics
2016.04.02.
Őszinte showman
2018.11.15.
Pécsen fontos a megjelenés