Hogyan hallgassunk zenét? Vagy: miért hallgassunk zenét? Erről az induló Papagenón nyitottam egy blogot 2016 végén (melyet aztán – kihasználtság híján – átvettek tőlem „közcélra”). 2017 novemberéig az a blog megélt tíz „adást”, aztán kifújni látszott.

Az alapkérdést persze nem válaszoltam meg – mert nem is az a cél, hogy egyértelmű választ adjak rá, sokkal inkább az, hogy egy-egy téma kapcsán elgondolkozzak és elgondolkoztassak. A kérdést tehát nem megválaszolni, inkább körbejárni érdemes.

2020 végén felmerült, hogy barátommal nyitunk egy klubot, melyben másról se lesz szó, mint a zenehallgatás hogyanjáról és mikéntjéről. Miki vitte volna a dolog „hardware” részét, én meg a „softot”, vagyis övé lett volna az a téma, hogy mitől szól valami szépen, jól, élvezhetően, kulturáltan, nem fárasztóan vagy egyszerűen csak úgy, hogy másnap, egy hónap vagy akár tíz év múlva is szívesen kapcsoljuk be; én meg olyan témákat jártam volna körbe, mint amikbe a blogon is belekóstoltam: hogy mitől élvezhető egy előadás, mi befolyásolhatja az értékítéletünket, van-e objektíve jó vagy rossz – és még sorolhatnám. És hogy ez ne legyen ilyen egyszerű, mindketten belekotyogtunk volna egymás témájába.

Most a körülmények (nem utolsó sorban a vírus miatt) másképp alakultak, de a tervet messze nem adtuk fel. Annyira, hogy közben és azóta is született pár írásom, és izgat még jó pár kérdés, melyeket itt teszek közzé, amikor úgy alakul.

Ezek az írások ráadásul megint csak műfajköziek, időnként akár tanulmánynak is nevezhetném őket, máskor meg leginkább irodalmi alkotásnak, vallomásnak vagy akár ön-coachingnak. Ezért nem hallgat Papageno (akinek – egyébként – erre kevéssé is van hajlama).

A papageno.hu-n megjelent írásaim listája (a címre kattintva a külső, a dátumra az itteni megjelenés helye jön be):

***2016.12.31.
Papageno hallgat, avagy variációk zenehallgatásra

***2017.01.09.
A nulla térfogatú zenéről

***2017.02.04.
Lemezsorosok

***2017.02.18.
Az első találkozás

***2017.03.08.
Kivel?

***2017.04.22.
Van-e helyes és helytelen tempó?

***2017.06.26.
Mi határozza meg, hogy mikor és mit hallgatunk?

***2017.07.20.
Nem, én nem vagyok gyűjtő

***2017.10.21.
Mit tesz hozzá?

***2017.11.19.
Mit vesz el belőle?

Újabb írások:

***2020 eleje
Haydn és az idő