Csak találgatni tudunk, mi lehetett a műsorváltozás oka a Fischer Ádám által vezényelt Osztrák-Magyar Haydn Zenekar pénteki hangversenyén. A műsor első száma eredetileg Mozart Linzi szimfóniája lett volna, ehelyett a „kis” g-mollt (K.183) játszották. Talán az üstdobos betegedhetett meg, esetleg egy trombitás – ők a korábbi Mozart-opusban nem kapnak szerepet.
Így érdekes műsor alakult ki: a keretet két moll hangnemű „Sturm und Drang”-szimfónia adta: az említett Mozart-mű (1773) mellett Haydn Búcsú-szimfóniája (1772), melyhez a bensőséges hangvételű Mozart (szintén „kis”) A-dúr zongoraverseny társult (1782).
Nem tudhatjuk, milyen lett volna a Linzi, de aki azt hitte, hogy a műcsere minőségi kompromisszumra készteti a zenekart, csalatkozott. A g-moll, mely az első igazán nagy Mozart-szimfónia, elsöprően indult, s a gyors tételek (az egész hangversenyen) igen lendületesek maradtak. Ennek a zenekarnak (és Fischer Ádám irányításának) legfőbb erényét amúgy a szép és érdekes hangzásban látom, a második tétel szordinált vonós-, vagy a menüett triójának fúvóshangzása ezen belül is maradandó élményt nyújtott, s nem kevésbé az erőteljes kürtállások a tuttikban (Mozart szokatlanul négy kürtöt alkalmaz e szimfóniában). A g-moll szimfónia ebben az előadásban csak relatíve „kicsi” – komoly, elmélyült, fájdalmasan szép mű.
Az A-dúr zongoraversenyben sajnos nem kaptak munkát a fúvósok – Mozart lehetőséget ad mellőzésükre, a művet akár zongoraötösként is elő lehet adni (ld. pl. Alfred Brendel és az Alban Berg Vonósnégyes kiváló lemezén). Az oboákkal-kürtökkel színezett változat több hangzásbeli élményt rejtegetne. Fischer Ádám talán épp a puritánabbság érdekében mondott le fúvósairól. A puritánság itt sajnos kissé kidolgozatlanságot is jelentett. Ránki Dezső derék zongorajátékában semmi rosszat nem találunk, de megragadó pillanatotot is keveset. A kadenciák leckeszerű előadása az egész interpretációt is jellemezte. A karmesteri felfogásban ami a szimfóniánál erény volt – a hirtelen decrescendók, a csúcsok lekerekítése –, az itt olykor indokolatlan rángatásnak tetszett. A mű elején szinte szét is esett a zenekar – hiába, nagyon meleg volt (a Zeneakadémián nem először).
A melegre Fischer Ádám fel is hívta figyelmünket, szokatlanul szót kérve a Búcsú-szimfónia előtt. Bejelentette: nem igazi búcsú ez, a következő szezonban is lesz bérlet, sőt egy igazi osztrák-magyar (1:2) sorozat is.
Szerencsére a Haydn-műnél a meleg nem zavart senkit. A lassú tételt néhány ismerősöm unalmasnak találta – én inkább belefeledkezésről beszélnék a szó legnemesebb értelmében, idő nélküliségről. Ami éles ellentétben áll a gyors tételek szinte hisztérikus karakterével, vagy a menüett mellbevágó letargiájával.
A zenekar itt mindvégig együtt volt, egy csapatot, egy testet alkotott – ezt bontotta meg a búcsú. Igazi „színházi” előadásban vonultak ki a játékosok a színpadról, miközben fokozatosan (és kissé esetlegesen, olykor pislogva, mintha baj lenne) elaludtak a villanyok. Nem tudom, okos-e így eljátszani az ismert történetet (Haydn e búcsúval óhajtotta figyelmeztetni az urakat, hogy vége a szezonnak, kicsinyke a kenyér, rövid a szalonna). Biztos, hogy a karmester és a zenekar zenén túli kapcsolatának szép megnyilvánulását élhettük meg: a szezonvégi búcsú személyre szólóvá vált, különösen amikor a tapsra visszatértek az eltávozott zenészek.
A közönség egy része nevetve vette tudomásul, mikor az utolsó brácsással együtt Fischer Ádám is elhagyta a színpadot a mű utolsó ütemei előtt. Nekem a könnyeim potyogtak: nagy félrevezetés ez a haydni történet, amit a mű előtt Fischer is elmesélt. Szó sincs itt korai osztályharcról, szezonvégi ködről és hidegről. Az utolsó tétel gyors (fisz-moll) részének folytathatatlan reménytelensége úgy vált át A-dúrba, hogy muszáj megállni egy pillanatra (ahogy már az első tételben meg-megálltunk): mi is történik itt. Aztán a lassú és cseppet sem szomorú dallam – a bőgőszóló után – átúszik Fisz-dúrba, mintegy kilépve a realitások köréből, s elreppen a földről. Ez halálzene: nem nagy ügy ez az élet, egyszer szépen vége lesz.
„És ennyi az egész.”
Megjelent:
