Hárman jönnek a színpadra. Elöl az Ismeretlen Idegen, visszafogott, inkább otthonos eleganciában, kezében hegedű. Mögöttez Enigmatikus Zseni, aki miatt annak idején csellózni tanultam, kezében hangszere. Hátul a Zongorista, aki akaratlanul is képes megosztani a kritikusokat, de akit nem ezért szeretünk, arca feszült, kezében kotta. Három triót fognak előadni: egy érett Haydnt 1789-90-ből, egy ifjú titán Beethovent, a kilencvenes évek közepéről és egy nagyon kései Schubertet, 1827-ből.
Haydnnal kezdenek. Az Asz-dúr trióval. Haydn sokak számára csak bevezetés. Trióit (harmincegyet írt) alig ismerjük, s bár a Beaux Arts Trióval valamennyi kapható, talán félünk hazavinni egy kilenc CD-nyi kincsesbányát. Haydn nem „bevezetés”: már a lassú tétel hangneme (E-dúr) is mutatja: itt szokatlan (?) modernség és kísérletezőkedv látható a kottában, nem véletlenül szentel egész fejezetet a klasszicizmus-szakértő Rosen e műveknek. Az előadás komoly és muzikális. Yuuko Shiokawa hangszere ugyan kissé akcentussal szól, mintha brácsa lenne, akárcsak a lemezeken, de itt kiderül: inkább csak a szólisztikus szerepet igyekszik kerülni. Ki vezeti a triót? Schiff András, aki határozottan, mégsem tolakodóan zongorázik, pedált alig használ? Vagy Perényi, aki állandóan kísér, mégis annyira együtt van két partnerével, hogy talán nem is ő a kíséret? Az első tétel hangnemeivel lep meg, a kidolgozásban körbejárjuk a Földet, többnyire itt is a hármas szám: a terc uralkodik. A lasssú tétel pizzicatóval ékített zongora-harminckettedei ugyan talán erőszakosnak, váratlanul fortissimónak tűnnek, az ismétlésben – mindent ismételnek – ez is megszelídül. A harmadik tételben aztán bőven van humor, Haydn mosolyog, ilyet ti úgyse mertek leírni, és ezt az előadók is élvezik, hát még a közönség
Beethoven – hat teljes triója közül a harmadik, a c-moll, Op.1, No.3 – beethovenesen indul, ahogy egy opusz egytől elvárjuk, de hallhatóan korai mű, igazán csak a negyedik tétel, annak is főleg a vége meglepő. Ettől még nagyszerű a menüett triójának egészen meleg hangulata, nem is hinnénk, hogy C-dúr, mintha nem is az lenne (vagy a zongora van elhangolva, vagy én), a mű végén sem, talán mégis a második tétel klasszikus variációi mutatják a zsenit, aki Beethoven nemcsak lesz. Az előadás nem tökéletes, épp a menüett triójában jobban esne, ha Yuuko Shiokawa merne feleselni (egyszer mintha szinte el is felejtene), máskor vezetni, de sok szép pillanat tanúi lehetünk, és nincs még vége a koncertnek.
Ha egyetlen Schubert-művet vihetnék a Lakatlan Szigetre, nagy gondban lennék, végül mégis az Esz-dúr triót vinném (nem a Vonósötöst vagy a B-dúr szonátát). Számomra az abszolut zene egyik földi megjelenése e mű – nagyon érzékeny vagyok előadására. Schiffék lemezét nem is szeretem (sokkal inkább Casalsékét, a Serkin-Busch Triót vagy Rubinstein-Szeryng-Fournier felvételét). Szünet után kiderül: ez nem a lemezen hallható felfogás. Sokkal átéltebb, mélyebb. Már az első tétel kódájában érezzük: itt most csoda fog történni. És a második tételben megtörténik, amit elmondani nem lehet: oktávban megszólal a két C hang, s én valami olyasmit érzek: kiválasztott vagyok, mert tanúja lehetek annak, ami 2003. szeptember 16-án este 9 órakor a legfontosabb, itt a világ közepe. Itt már nincsenek alá-fölérdendeltségek, itt csak a zene van. A zenészeken is látszik az átlényegülés, a Scherzando tétel (Schubert menüettnek nevezte!) inkább dalolós, mint játékos. A negyedikben most is (akár a lemezen) az eredeti verziót játsszák, itt jobban értem, miért – Schubert óriásságát bizonyítja, hogy később volt szíve ennyi ötletet mellőzni a végső verzióban, a forma és az arányok kedvéért, és persze maradok annál a változatnál –, ma este nem baj, ha húsz percig tart a zárótétel, ha hosszabb a kalandozás, ha több a hangnemi kitérés, ha több téma szólal meg párhuzamosan, ha lassabban találunk vissza az origóhoz – a lassú tétel fájdalmas dalához, mely a mű végén előtör és megdicsőül.
Ez után nincs ráadás, nem is lehet. A három zenész kimerülten, mosolyogva hagyja el a színpadot. A három zenész, három hangszer, három világ, három karakter, mégis egy: a Trió.
Megjelent: Trió
