Finem lauda: Menzel Così-rendezésének a végén tudunk nevetni, vagy legalább mosolyogni, ez a sokak által „megúszottnak” minősített rendezés melletti legfőbb érvem.
2014.10.21. Aki a végén nevet

Indulj el egy úton

Finem lauda: Menzel Così-rendezésének a végén tudunk nevetni, vagy legalább mosolyogni, ez a sokak által „megúszottnak” minősített rendezés melletti legfőbb érvem.

A Pannon Filharmonikusokról többször írtam már, kiemelve zenei és zenén túli profizmusukat. Vass Andrást viszont ezen a koncerten hallottam először az élükön – nagy élmény volt!

Leila Jozefowitz haknija elkeserítően gyengére sikeredett. Ha belegondolok, szerencsés vagyok: a sok remek hangverseny mellett csak kevés ilyen csalódásban volt részem az évek folyamán.

A klarinét-brácsa-zongora összeállítása ínyencfalat volt, különösen a Zimmermann-Widmann-Várjon-trióval.

Keller András remek zenész – számomrta elsősorban kamaramuzsikusként. Jevgenyij Koroljov pedig mindig.

Egy remek Fesztiválzenekar-koncert, melyre nem jött el a neves vendégszólista, és ezzel jól jártunk.

I’m Nigel and doing very well, kezdte a koncertjét Nigel Kennedy, de kritikám címe adja vissza az értelmileg pontos fordítást. Avagy szörnyű lehet beleközépkorúsodni egy szerepbe.

Kevés jazzkritikáim egyike. A kevésbé ismert, litván Saga Quartet és a híres Aki Takase emlékezetesen eredeti két félidejét lélekben nagyobb távolságból szemléltem, mint egy klasszikus zenei koncertet.

Egy műfajilag nehezen besorolható könyv egy olyan embertől, akinek alighanem e könyv megírása volt a titkos élete. A végére nemcsak a témát, hanem a szerzőjét, Uhrman Györgyöt is megszeretjük.

Dmitrij Baskirov nemcsak tanárként, hanem előadóként is izgalmas. A koncert kárpótlás volt azért is, hogy olyan kevés felvételem van vele.