Én: Mindig szerettem beszélgetni, és minden munkámban az ember érdekelt. Tudok figyelni, tudok kérdezni – amit tanulnom kellett, az a hallgatás. Amikor szakmailag elakadtam, feleségem, Veronika ajándékba vett nekem pár alkalom coachingot. Aztán – részben ezen felbuzdulva – beiratkoztam egy alapos és sok iskolát áttekintő képzésre, majd tovább kerestem a magam útját, olvastam, tájékozódtam – és rájöttem, hogy akkor leszek igazi coach, ha belevágok és csinálom. Szeretnék segíteni.

Te: Segíteni annak lehet, aki változtatni akar, és ehhez kér segítséget. Persze enélkül is lehet beszélgetni, akár tanácsot is adhatok – de ez aligha hoz változást. Eredménye annak lesz, amit elhatározol, amibe „beleállsz” – és ebben tudok coachként segíteni. A coach tehát nem változtat, hanem segít a változásban.

Ők: Sokféle coaching iskola létezik, mindenekelőtt szét szokás választani a life és a professional/vállalati coachingot, és persze vannak a különféle iskolák, melyek gyorsabb vagy alaposabb eredményre törekszenek, a jövőből, a jelenből vagy épp a múltból kiindulva, különféle eszközöket használva. Vagyis a „coach” legalább annyira gyűjtőfogalom, mint mondjuk a „tanár”. És mivel eredetileg tanár vagyok, tapasztalatból tudom: beszélhetünk ilyen vagy olyan iskoláról, alapvetően a személyiségünkön múlik, miként tudunk segíteni. Én azt az iskolát érzem magamhoz a legközelebb, mely a jelenből indul ki, és inkább alapos, mint gyors eredményt szeret elérni. Az eszközökre pedig nem mint csodaszerekre, hókuszpókuszokra nézek, hanem mint olyan segédekre, melyek például arra jók, hogy egy elakadáskor félre tudjuk tenni az „agyalást”, és igazán mélyen meg tudjuk érezni, legbelül hol is vagyunk, mit is szeretnénk. A zenét mint efféle segédet – alkatomnál fogva – szeretem használni. A magam megkérdezésére is.

Mi: A Saját Út Kiadó mindhárom alapítója (Veronika, Márti és én) coach, egyéb képzettségeink és munkáink mellett. Alighanem emiatt esett első választásunk olyan könyvekre, melyeket Segíts magadon! füzetek sorozatcímmel fordítottunk le. Ezek a füzetek segítenek abban, hogy egy-egy témában eljuss addig, amíg egyedül el lehet jutni. Ami nem kevés, hiszen sokan vannak, akiknek nem áll módjukban coachhoz, terapeutához vagy más segítőhöz fordulni, például mert nincs rá pénzük, vagy mert ahol élnek, nem találnak segítőt. Olyan ez, mint az edzés: van, aki saját edzéstervvel is nagyszerű eredményeket ér el – de a legtöbbeknek jól jön egy edző. A coach eredeti jelentése: edző.