Az Amadinda kamaszkori élményem, ez a húsz évvel későbbi találkozás belőlem is kihozta a játékost.
2004.05.15. Játék

Indulj el egy úton
koncert, hangverseny
Az Amadinda kamaszkori élményem, ez a húsz évvel későbbi találkozás belőlem is kihozta a játékost.
„Korhű” – mit is jelent ez? Melyik korhoz hű? Mi köze a hagyománynak a múlthoz és a jelenhez? Ezeket a kérdéseket feszegeti a nyolctagú „énekkar” Máté-passiója, McCreesh vezényletével.
Ebből a koncertből a (Berio által is feldolgozott) Schubert-töredék maradt meg. Azóta még Schuberten belül is ez a legszomorúbb zeném.
Sírnivalóan szép koncert volt. Elégedett voltam azzal, ahogy sikerült megírnom. Az Ésben aztán belém kötöttek. Rém igazságtalan volt az egész, vagy én voltam naiv és tudatlan? Alighanem mindkettő. De az élmény és a kritika megmaradt.
Szeretek tarokkozni. Zenekritikusi szárnypróbálgatásaim egyikén – Stravinsky Kártyajátéka kapcsán – a játék szabályait illesztettem a Fesztiválzenekar koncertjére.
Első kritikám a Narancsban, rögtön nagyobb terjedelemben. Ma is emlékszem: gyönyörű koncert volt.
Első megjelent kritikám, egy baráti beszélgetés folytatása, mely elindította kritikusi pályámat.