Telefonbeszélgetés Vásáry Tamással
Hamarosan kezdődik a Cziffra-fesztivál. Ehhez kapcsolódva néhány híres magyar zenészt kérdeztünk Cziffra Györgyről, akik fellépnek a zongoraművész emlékére megrendezendő eseményen.
Vásáry Tamás nagyon közelről ismerte Cziffrát – órákig tud mesélni róla és játékáról szóló élményeiről. Beszélgetésünknek itt csak kis töredékét van módunk közölni.
– Hogyan került kapcsolatba Cziffra Györggyel?
Az ötvenes években, amikor a szüleimet kitelepítették, közeli barátságba kerültem Ravasz Illéssel, aki a Muzsika Hangverseny Vállalatnál dolgozott (ami a Filharmónia elődje volt). Megpróbált disszidálni, de elkapták, így együtt ült két évet Cziffra Györggyel Sopronkőhidán. Később együtt jártunk koncertekre, s együtt hallottuk Emil Gilelsz első magyarországi szólóestjét. Le voltam nyűgözve a technikájától. Erre Ravasz azt mondta: ismer valakit, akinek még Gilelsznél is nagyobb a technikája – Cziffra Gyurit, s ha akarom hallani, menjünk el a Kedvesbe. Cziffra ott játszott, éjszakai mulatókban kereste a kenyerét. A vendéglőben hallottam, hogy két fantasztikus zongorista játszik, négykezes átiratokat, s kérdeztem: ki a másik? Kiderült: nincs másik. Cziffra a zongoránál elképesztő hangorgiát produkált. Illést kedvesen üdvözölte, s onnantól rendszeresen jártunk őt hallgatni – azóta se hallottam ilyet. Ahogy rögtönzött – kérte, adjanak fel neki témát, operaáriát, slágert, s ezekre improvizált, megadott hosszúságban. Olyan gyorsasággal játszott, hogy nem tudtam kivenni, hogy mit csinál. Ám nagyszerű zene volt, nemcsak gyors. Hihetetlen szín, elektromosság volt a játékában, hangnemváltások, ötletek szikráztak.
Barátság alakult ki köztünk. Azt akarta volna, hogy tanítsam a kb. 11 éves fiát zongorázni. Ám meg kellett élnem: akadémista voltam. Mindent el kellett vállalnom. A Szegedi Szimfonikusokkal a Liszt Esz-dúr zongoraversenyt két hét alatt meg kellett tanulnom, máskor egy kiöregedett táncos-komikust kellett kísérnem, vagy ami éppen jött. Nem értem rá, hogy kijárjak Szentendrére tanítani. Cziffra egy este eljött hozzám. Megfelelően előkészültem: egy üveg whiskey-m, vodkám, én nem ittam, ám mire hajnalban Gyuri abbahagyta a zongorázást, elfogytak… Annyira be volt csípve, hogy addigra már láttam, hogy mit és hogy játszik, előtte nem… Tanultam is tőle egy-két dolgot, de alapjában az inspiráció volt az érdekes.
– Ön ekkoriban Fischer Annie-vel is jó barátságban volt. Mi igaz a Cziffra György és Fischer Annie közti ellentétekből?
Értékes periódusa volt az életemnek két ilyen kapcsolattal. Két különböző irányzatot képviseltek. Később elindult a rágalom az ellenségeskedésükről. Annie sose tudott volna ártani neki, és Gyuriról se tudok ilyet elképzelni. Annie elismerte, hogy Cziffrának fantasztikus képességei vannak, de ő a Chopin-etűdökben azt érezte, hogy túl gyors volt, a technikára koncentrált – ő meg a költőiséget hozta ki e darabokból. Ebben egyébként én inkább Fischer Annie-hoz álltam közelebb.
– A forradalom után hogy alakult a barátságuk?
1956 novemberében én is elhagytam Magyarországot, édesapámat bebörtönözték, meg akartam menteni. A brüsszeli versenyen júniusban díjat nyertem, szüleimmel oda emigráltunk. Nem sokra rá kaptam a Deutsche Grammophontól szerződést egy Liszt-lemezre, egy kotta miatt Párizsba utaztam, és Cziffrához is elmentem. Cziffra nem fogadott valami kedvesen, először a telefonban is letagadtatta magát. Aki az én ellenségemnek a barátja, az nem lehet az én barátom, mondta. Ez ostobaság, válaszoltam. A Fischer Annie-féle pletykákat megcáfoltam neki, újra összebarátkoztunk. Kint ha csak lehetett, elmentem koncertjére, beszélgettünk. Láttam a néma zongoráját, melyen gyakorolt utazás közben (mint Liszt). Emlékszem arra, mikor Brüsszelben a Beaux Arts-ban egy koncerten játszotta Liszt Esz-dúr és Grieg a-moll zongoraversenyét.
Fischer Annie utolsó éveiben elmondta, hogy hallotta Cziffra lemezeit, és nagyon megkedvelte, mert amit mai zongoristáknál nem szeret – a metrikus, gépies játékot –, az Gyurinál nincs, ő mert szabadon játszani.
Utoljára akkor hallottam Cziffrát, amikor 1981-ben a Tavaszi Fesztiválon játszott. Én akkor még nem léptem fel itthon, csak vendég voltam. Két héttel azelőtt vesztette el fiát, aki a nagy gyúlékony bolyhos szőnyegre ráejtette a cigarettáját. A szemük fénye volt. Gyuri úgy adta a koncertjeit, hogy ha a fiát hívták dirigálni, féláron játszott. Ez előtt a hangverseny előtt a közönségnek elmondta, hogy tudja, milyen fontos a fesztivál, és kizárólag emiatt áll ki, a szörnyű tragédia ellenére, de előre elnézést kér, ha indiszponált lesz – ennek ellenére csodálatos koncertet adott.
– Van-e Cziffrának olyan oldala, melyet nem ismerünk?
Hallottam tőle lassú dogokat, klasszikusokat – az mindig tetszett. Improvizációi, átiratai: fantasztikusak. Chopin-, Liszt-játéka lenyűgöző volt. Schubert f-moll moment musicalját senki olyan szomorkásan, olyan meggyőzően nem játszotta, vagy hallottam tőle gyönyörű Beethoven Pathétique szonátát. Szerintem több klasszikus művet kellett volna neki felvenni, de a lemezgyára úgy gondolt minimális idő alatt maximális pénzt csinálni belőle, ha a virtuóz repertoárra koncentrál. Elsők közt tanulta meg Magyarországon Bartók 2. zongoraversenyét, fantasztikus memóriája is volt…
Játékában nem annyira a gyorsaság, hanem a mögötte lévő elektromosság, a személyiség volt varázslatos. Óriási hatással volt a közönségre és a pályatársakra is. Emellett nagyon rendes ember volt. Szerény volt, noha pontosan tudta, kicsoda. Nem tudom elképzelni, hogy bárkinek ártott volna. A fesztiválján, Senlisban a fiatalokat segítette. Kiváltságosnak érzem magam, hogy személyesen is ismerhettem.
Megjelent: Cziffra-élmények III.
