Telefonbeszélgetés Pauk Györggyel
Pauk Györgyöt nem kell bemutatni a magyar közönségnek: a hazai hangversenytermekben évente fellép, van, amikor többször is. A világhírű hegedűművész 1958-ban hagyta el Magyarországot, hogy előbb Hollandiát, majd 1963-tól Angliát válassza hazájának. Otthon van azonban Spanyolországban is, de alig van a világnak olyan zúga, ahol ne járt volna. Október 6.-án a Zeneakadémia Nagytermében 70. születésnapját ünnepli a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Ebből az alaklomból beszélgettem vele.
– Mennyiben különleges koncert az október 6-i?
Bár 33 éve, 1973 óta eleinte ritkábban, két évente, aztán majdnem minden évben felléptem Magyarországon, a mostani koncert nemcsak a születésnap miatt különleges. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral nagyon régi a kapcsolatom: csaknem az alapítás idejére nyúlik vissza. Rolla Jánossal és a zenekar több alapító tagjával is baráti kapcsolatban állok. Közös albumunk is van – Mozart hegedűversenyeiből –, két éve közreműködtem Rolla hatvanadik születésnapján.
– Tavaly pedig Komlós Péter 70. születésnapján. Milyen érzés „dátumos” koncertet adni?
Ezek az évfordulók – sajnos – jönnek egymás után. De egy ilyen kiváló zenekarral, a barátaimmal együtt játszani élmény. Én vagyok az egyetlen, akinek Rolla megengedte, hogy koncertmesterként irányítsam az együttesét. A másik főszereplő pedig Mozart.
– Mozart a kedvenc? Az ön nagyon széles repertoárjából mit játszik legszívesebben?
Jó zenét, legyen klasszikus vagy modern. De Mozart a szívem legmélyén mindig kedvenc volt. A modernek közül Lutosławskit nagyon szeretem, Magyarországon én mutattam be a hegedűversenyét, Londonban pedig ő dirigálta az angol bemutatót. Számos közös fellépésünk volt. Az angol Maxwell Davis, illetve Penderecki hegedűversenyét is sokszor játszottam szerte a világban. Michael Tippett, akit nem nagyon ismernek Magyarországon, szintén kiváló szerző. De természetesen Bartók, Stravinsky, Schönberg, Alban Berg műveit is gyakran játszottam, Magyarországon is. Gyerekkoromtól kezdve alkalmam volt, hogy heti 3-4-szer bejárjak az Operaházba. Az opera iránti szeretetem megmaradt, annyira, hogy ezt is vallom: úgy kell hegedülni, mint ahogy éneklünk: olyan fajta szabad hangot kell megtalálni a hegedűn is. A tanítványaimat is arra kötelezem, hogy járjanak operába. A születésnapi hangverseny programjából szintén kitűnik az operaszeretetem: a két koncertária így került a műsorba. A Cassazio második tételében pedig nagy hegedűszóló van. Van egy álmom, mely nem valósult meg: szerettem volna hangversenymesterként elvezényelni Mozart 27 zongoraversenyét. Mozart ezen a nívón hegedűversenyt nem írt, a Sinfonia concertantét kivéve.
– A nyolcvanas évekből emlékeimben él egy komplett Beethoven szonáta-ciklus Frankl Péterrel.
Akkor még megvolt a trió, Ralph Kirschbaummal, Beethoven összes hegedű- és csellószonátáját, illetve a hét triót adtuk elő egy ciklusban – ez csodálatos élmény volt. Kirschbaum később is fellépett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, őt én „hoztam” Magyarországra.
– Más kedves partnerei közül kit említene meg?
Komlós Péter nem volt partner, de gyerekkori barát, akivel sokáig mindent együtt csináltunk, aztán elvált az életünk – a barátság megmaradt, egyszer-kétszer be is ültem brácsázni a kvartettbe. Jandó Jenővel legalább 15 éve rendszeresen játszom Angliában, Japánban, Magyarországon, a Naxosnál lemezre vettük a Bartókokat – az nagyon jól sikerült. Talán még folytatás is várható. Még nincsenek felvéve a Beethovenek lemezre, ami nekem régi tervem. Idén Szombathelyen játszottam először Várjon Dénessel – akivel az első perctől olyan közeli zenei kapcsolatot éreztem, ami ritkaság. Kiváló tehetségű fiatal zongorista. A régiek közül ne felejtsük el Solti Györgyöt. Ő vitt el Amerikába, Chicagóba rögtön kinevezése után, majd többször is, aztán mikor Londonban a Covent Garden igazgatója volt, akkor is számos közös hangversenyünkre emlékszem – de vele futballt nézni is érdekes volt: olyankor egész más ember volt, mint dirigensként.
– Meddig számíthatunk Önre a hazai hangversenyeken?
Most vállaltam el a Fesztiválzenekarral (akikkel szintén hosszú évek óta tartó kapcsolatom van) egy hangversenyt – most úgy számolom: az lesz a búcsúkoncertem. De a mesterkurzusok, a zsűrizés megmaradnak. Épp most megyek a Paganini-versenyre zsűrizni, melyet véletlenül épp 50 éve nyertem meg. A tanítás öröm, de az életem nagy részét repülőtereken, próbákon és koncerttermekben éltem le. Szeretnék többet olvasni, meghallgatni azokat a lemezeket, melyeket még kibontani se volt időm.
– Lesz-e folytatása a Szombathelynek?
Még nem tudom, de remélem. Idén kiválóan volt megszervezve, nagyon magas színvonalú koncertek voltak – talán nem volt elég hegedűs.
– Ez jellemző tendencia?
Magyarországon. A világ elég jól áll: Vengerovot, Repint nagyon szeretem és tisztelem, de ha jól tudom, ebben a hónapban játszik Magyarországon egy fiatal holland lány, Janine Jansen. Gil Shaham is kiváló. A kedvenc hegedűsöm azonban David Ojsztrah, akivel szintén nagyon hosszú kapcsolatom volt – őt nagyon tisztelem, felvételeit a legjobbak közt tartom számon.
Megjelent: Minden megvan
